EN
NIKOLA TESLA – VÉGTELEN ENERGIA 12.06.

NIKOLA TESLA – VÉGTELEN ENERGIA 12.06.

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ

Színházi előadás

Időpontok

A GRANDIÓZUS MUSICAL SHOW

NIKOLA TESLA – VÉGTELEN ENERGIA

EGRESSY ZOLTÁN / SEBESTYÉN ÁRON / MÜLLER PÉTER SZIÁMI / RADÓ DENISE THE GREAT MUSICAL SHOW

Nikola Tesla kétségtelenül minden idők egyik legkitűnőbb lángelméje, akinek zsenialitását csak Arisztotelészéhez és Leonardo da Vinciéhez hasonlíthatjuk, egész világunkat átalakító találmányait pedig már kortársai is a kerék és az egyiptomi piramisok jelentőségéhez mérték.

Főként Tesla felfedezéseinek és szabadalmainak köszönhető, hogy az elmúlt évszázad során az elektronikai eszközök a mindennapjaink nélkülözhetetlen részévé válhattak, hiszen példának okáért az okostelefon vagy a vezeték nélküli elektromos töltés alapelveit is elsőként személyesen maga, Tesla fektette le.

A különleges személyiségű tudóst több ország is joggal érzi magáénak.

Kevesen tudják, de a szerb származású, horvát területen született Tesla szakmai karrierje Budapestről, a Puskás Telefontársaságtól (első munkahelye) indult, később, már világpolgárként elérve Amerikába, ahol megvalósíthatta gyermekkori álmát, amikor is megtervezhette a Niagara-vízesésre épített anno világcsodának számító erőművét.

És mivel a tudós sok egyéb más emberi, baráti szállal is erősen kötődött Magyarországhoz, ez a tény remek apropóul szolgált arra, hogy a TBG Production új nagypremierje témáját ezen kiváló elmének szentelje.

A két felvonásos, lendületes és rendkívül látványos zenés darab így amellett, hogy ragyogó szórakozást ígér, segíthet újra felfedezni, új oldaláról megismerni a mára közismert név mögött rejtőző csodálatos zseni elmét és életének rejtélyeit!

A kétórás musical show a ma rendelkezésünkre álló legkorszerűbb show technikai elemek alkalmazásával teremti meg azt az egyedi látványvilágot, amely ismét lenyűgöz és elkápráztat, egyben izgalmas zenei és vizuális hátteret ad Tesla életének és a tizenkilencedik század hangulatiságának, bemutatva Smiljantól, Prágán, Budapesten, Párizson, New Yorkon és a Chicagói Világkiállításon át egészen a Niagara vízeséséig az akkori roppant színes és pezsdülő nagyvilágot.

A darab létrehozásában a szakma hazai kiválóságai vesznek részt. A dalokat az Artisjus és Fonogram díjas Sebestyén Áron jegyzi, a dalszövegekért és a dramaturgiáért pedig nem más, mint Müller Péter Sziámi felel.

A szövegkönyvet Egressy Zoltán írta, a koreográfiát Szabó Anikó állította össze, a vizuális látvány világot a Forward Productions csapata, a jelmezek egyedi hangulatiságát Kiss Márk jegyzi.

Rendező: Radó Denise, kreatív ötletgazda: Vona Tibor.

Arculat, kreatívok, grafikus: Tóth Attila

Fénytechnika: Menüett Production

Fotó: Béli Balázs

Főbb szerepekben:

Nikola Tesla: Pesák Ádám 

Szigeti Antal: Szabó Máté

Szigeti Adél: Györfi Anna 

Thomas Alva Edison:  Balázs Csongor

Duka Tesla/Sarah Bernhardt:  Füredi Nikolett

George Westinghause: Gerdesits Ferenc

Bacherol/Lenin: Maday Gábor

Helyszín: Kőrösi színházterem

Jegyár: 8800 Ft.

Az előadásra a kőbányai lakcím kártyával rendelkező vendégeink 50% kedvezménnyel vehetnek jegyet személyesen a jegypénztárban. Egy lakcímkártyával egy darab kedvezményes jegy vásárlására van lehetőség.

www.jegyx1.hu

www.jegy.hu

Az előadást a Kőbányai Önkormányzat támogatja.

 

 

 

 

Időpontok

Betöltés...